Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola

"Esélyt adunk, utat mutatunk."

2025 május

17. Országos Versmondó Találkozó: erős mezőny, fantasztikus élmény

A korábbi éveknél is nehezebb helyzetben volt a zsűri a közvetlen irányítású gyermekvédelmi intézmények 16. Országos Versmondó Találkozóján. Az intézetünk Puskás Géza-termében megrendezett döntőben az ország minden részéből érkezett versenyzők mind a kiválasztott költemények, mind pedig az előadásmód tekintetében feladták a leckét az ítészeknek. A vendégeket Puskás Péter igazgató köszöntötte, aki hangsúlyozta: a házigazdák és a […]

17. Országos Versmondó Találkozó: erős mezőny, fantasztikus élmény Read More »

Első és harmadik helyezés a Vadvirág Fesztiválon

Idén ismét meghívást kaptunk az esztergomi gyermekotthontól a már hagyománnyá vált intézmények közötti találkozóra, a Vadvirág Fesztiválra. A rendezvény célja, hogy a gyermekvédelmi intézményekben élő fiatalok is teret kapjanak tehetségük bemutatására a művészetek különböző területein. Az aszódi növendékek két kategóriában indultak az idei évben: néptánc és ének. A befektetett munka és a sok gyakorlás meghozta

Első és harmadik helyezés a Vadvirág Fesztiválon Read More »

Csíksomlyó 2025

Csíksomlyóra tartván…

Csíksomlyóra tartván… Éppen csak ránk köszönt Pünkösd hava, valahogy úgy, olyan verőfénnyel és üde zölddel, életigenlő derűvel, ahogy azt Balassi Bálint megénekelte a tizenhatodik században! Szóval, ezen a csodás napon ismét vártuk a Máriabesnyőről útra kelt gyalogos zarándokokat a Fiúnevelő Intézetben. Vártuk őket, és sóvárogva néztük a bátrakat, akik között sok régi ismerőst üdvözölhettünk. Igen,

Csíksomlyóra tartván… Read More »