Ünnepi pillanatok a Jézus Szíve Kápolnában
Az Aszódi Javítóintézet (AFI) 1884. évi megnyitásától kezdve 1945-ig folyamatos hitéleti oktatásban részesítette növendékeit. A rendszerváltás óta újra folyamatos a javítóintézeti katolikus hitoktatás. A korábbi évek hagyományait követve, 2024 novemberében az aszódi javítóintézetben újra lehetőség nyílt arra, hogy a római katolikus egyház beavató szentségeiben részesítse növendékeit, akik arca tele volt mosollyal, a szemük sarkában pedig ott csillogtak a szeretet könnycseppjei.
Történelmünk során az egyház – a család és az állam mellett – mindig ember- és társadalomformáló erő volt, és nézetünk szerint napjainkban is az. Mivel a társadalmi konfliktusok megelőzése és kezelése egyaránt része az egyházak segítségnyújtásának, ezen a ponton már azt mondhatjuk, hogy az egyházak nyilvánvalóan érintkeznek a többségi társadalom körében végzett szolgálattal is. „A méltó élethez való jogot senkitől sem lehet megtagadni – hangsúlyozza Ferenc pápa –, mivel a jogok határok nélküliek. Senkit sem lehet kirekeszteni az alapján, hogy hol született.”[1]
A Katolikus Egyháznak hármas küldetése van: az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása és a szeretetszolgálat. Az első két szolgálat során az ember lelkével és mentális állapotával foglalkozik, a harmadik pedig a szeretetszolgálaton keresztül az óvodától a felnőttkorig, a szociális segítségnyújtástól (munkahely, egészségügy, lakhatás) az oktatási stratégiáig segíti híveit és „bárkit, aki erre rászorul.”[2] A közösséget kovácsoló vallás is tud segíteni azoknak a fiataloknak, akiknek családi kötődéseik egyáltalán nincsenek, vagy csak gyengén működnek. A keresztény közösségek nem csak ájtatos liturgiákat kínálnak, hanem arra is képesek, hogy a békés napok mellett, váratlan helyzetekben is oltalmat, segítséget és megértő közösséget adjanak a fiatalkorú bűnelkövetőknek. A katekézis és a lelki beszélgetések mellett a növendékek a javítóintézeti kápolnában, a városban élő katolikus hívekkel együtt szentmisén is részt vehetnek, mert fontos számunkra, hogy az intézetben élő ifjak lelke egészséges legyen. A Szentírás szavait idézve: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek” (Mt. 9:12). Az elmúlt 140 évben[3] számos főpap, pap és lelkész megfordult az aszódi javítóintézetben, hogy az Isten képmására megteremtett embernek segítséget ajánljon fel.
A fiatalkorú bűnelkövető lelkivilága most a zsoltáros által szólal meg: „Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jót teszel majd velem.” (Zsoltárok könyve.142:8). Az imént idézett lelki segítség mellet a katolikus egyház fizikálisan is tud és kíván segítséget nyújtani. „Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg” (Mt. 25:40).
Hála és köszönet mindazoknak, akik emberi lelkeket segítenek és mentenek meg! Az alábbi képes beszámolóval a keresztség és az eukarisztia szentségének ünnepi pillanatait mutatjuk be.
Dr. Oláh Dezső Fotó: Hídi Szilveszter
[1]Az idézett Ferenc pápa új „Mindnyájan testvérek”(2020. p.121) című enciklikájából való
[2] Vö. Deus Caritas Est XVI. Benedek pápa enciklikája A keresztény szeretetről (2005, p,20.) https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=198#DCE8
[3] Az Aszódi Javítóintézet története (a kezdetektől napjainkig) címmel 2019-ben jubileumi könyv jelent meg Asztalos Tamás tollából, amely az AFI 135 évének legfontosabb eseményeit gyűjtötte össze. Az intézet 1884 augusztusában nyitotta meg kapuit.