Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola

"Esélyt adunk, utat mutatunk."

Keresés
Close this search box.

Keresztállítás a felrobbantott templom helyén

Keresztet állítottak a felrobbantott templom helyén

Az Aszódi Járási Tanács határozata alapján az Aszódi Fiúnevelő Intézet templomát 1963-ban felrobbantották. A templom helyén felállított keresztet Beer Miklós püspök áldotta meg szeptember 26-án.

Keresztállítás blog képBeer Miklós a kereszt megáldásakor arról szólt, hogy milyen fontos a kereszt életünkben, hiszen Jézus példáján keresztül a Mennyei Atyára emlékeztet bennünket, aki egyaránt szereti az igazakat és a bűnösöket is. Az utóbbiaknak van igazán szükségük a mindenható szeretetére és megbocsájtására, hogy tettükön elgondolkodva megtérjenek.

Keresztállítás blog képA javítóintézet templomát 1905-ben kezdték el építeni, és 1906. június 27-én szentelték fel Jézus Legszentebb Szíve tiszteletére. A templom – korát jóval megelőzve – az ökumené jegyében épült. A római katolikus templomrész volt a főhajó, a baloldali mellékhajó protestáns, míg a jobb oldali izraelita.

A templomban 1950-ig rendszeresen miséztek. A szentmiséket a növendékeken és az intézet dolgozóin kívül az aszódi lakosok is látogatták. 1950-ben visszavonták az aszódi híveknek azon jogát, hogy itt szentmisét látogathassanak.  1963-ban a templomot az Aszódi Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának szorgalmazására felrobbantották. A bontásból származó építőanyagot a járási SZTK Rendelőintézet építésére használták fel. A javítóintézet idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. Többekben  megfogalmazódott, hogy méltó emléket kellene állítani a valaha itt állt Isten házának.

Keresztállítás blog képBátyi József és felesége, Korita Julianna – a javítóintézet dolgozói – elhatározták, hogy keresztet adományoznak erre a célra. Az adományozott keresztet Terman Sándor romhányi kőfaragó művész készítette, és Németh Gyula, az intézet munkatársa állította fel. A térburkolat Suhajda László adománya, amely Koncz Mihály kivitelezésével készült el. A kereszt parkosításához folyamatosan ajánlanak fel adományokat az aszódi hívek, régi dolgozók és családtagjaik. A tereprendezési munkálatokban az intézet növendékei is segédkeznek.

Magyar kurír
Megosztás:
Facebook
Twitter
LinkedIn

Leave a Comment

Megszakítás