24 órás Szentségimádás intézetünkben
Az Aszódi Jézus Szent Szíve Kápolnában immár 4. alkalommal, Virágvasárnapon került sor a 24 órás Szentségimádásra.
Az Oltáriszentség kihelyezése 2013. március 23-án, szombaton, a 17.30 órai szentmise után történt meg, és március 24-én, vasárnap 19 órakor került vissza a tabernákulumba.
A szertartásokat Dr. Gyurkovics István plébános atya celebrálta.
A résztvevők száma kb. 40 fő volt.
Folytatódott az a szép hagyomány is, hogy az éppen intézetünkben tartózkodó növendékek keresztneveit egy kosárban az oltárra helyeztük, és a szentségimádás résztvevőit arra kértük, saját szándékaik mellett értük is mondjanak el egy-egy fohászt, azokért, akikért talán még soha, senki nem imádkozott…
A résztvevők között voltak: az aszódi katolikus hívek, a Rózsafüzér Társulat, a Szent Mónika Közösség, a Szt. Jakab Cursillós csoport tagjai, az intézet igazgatója, nyugdíjas és aktív intézeti dolgozók, nevelők családtagjaikkal, valamint a kápolnát rendszeresen látogató növendékek hitoktatójukkal.
Az intézet 24 órán át tartó, zavartalan “nyitva tartását” a naposügyelet és az intézet biztonsági szolgálata idén is az eseményekhez méltóan biztosította.
Köszönet és hála érte Mindenkinek!
Lakos Mária Lujza
A szeretet titkát szemlélve…
Immár negyedik alkalommal 24 órás szentségimádáson vehettek részt az imádságos lelkek az Aszódi Javítóintézet Jézus Szíve Kápolnájában.
Varga László atya, a kaposvári Szent Imre templom plébánosa így ír a szentségimádásról:
“Nem csak önmagunk miatt megyünk szentségimádásra, nemcsak Jézussal való személyes találkozás ajándékáért, hanem másokért, a Test többi tagjáért is. Egy testnek vagyunk a tagjai, és minél jobban átjárja a tagokat Isten szeretete, annál inkább akarunk segíteni, szolgálni másokért és másoknak.
Ezért a szentségimádás szolgálat is.
Ugyanazt tesszük, amit azok, akik az evangéliumi történetben leengedték a tetőn keresztül Jézus elé béna társaikat.
Mi is közbenjárunk másokért, csendben odavisszük Jézus elé azokat, akik szükséget szenvednek, vagy akiket a szívünkbe zártunk.
Megvalljuk Istennek, hogy nem tudjuk megoldani az életüket, és még azt sem tudjuk, mire volna igazán szükségük.
Nem tehetünk jobbat, mint az ő szeretetébe helyezzük őket…”
Az Aszódi Javítóintézet kápolnájában a szentségimádás idején hagyományt teremtettünk azzal, hogy az éppen jelenlevő növendékek keresztneveit egy kosárkába összegyűjtjük, és arra kérjük a híveket, foglalják imáikba azokat, akikért talán még soha senki nem imádkozott.
Ha tudnak róla, ha nem, a növendékek bizony nagyon is rászorulnak arra, hogy Istennél közbenjárjanak értük.
Hogy hat rájuk mindaz, ami a közelükbe történik? Azt csak Isten tudja…
De van egy egészen friss történetem.
Ki-ki döntse el, idevaló-e?
A kápolnában ministrált egy fiú. Itt lett elsőáldozó. Másfél évig volt a nevelője. A múlt héten számolt le. Utolsó itteni szentmiséjén gyónt és áldozott. Utoljára telefonon beszéltem Gáborral, mondtam neki, hogy Istent ne felejtse ki életéből.
“Az Isten ugye a lelkiismeretem? – kérdezte. Igen -mondtam-, akkor Ő szól bennünk. Mire ő: Hát nem az én gondolataimat hallom? Nem bizony – válaszoltam. Szeretem magát – suttogta ő. Én is téged -suttogtam én.”
Az idei szentségimádás virágvasárnapra esett. És Szent Gábor napja is volt.
Ui.: A vatikáni szóvivő virágvasárnap délben bejelentette, hogy az idei nagypénteki szertartáson Ferenc pápa fiatalkorú bűnözők lábát fogja megmosni…