December 19-én erre az évre befejeződött a tanítás intézetünk általános iskolájában és műhelyeiben. A téli szünet és a közelgő szabadságok hangulatát az adventi díszek és a feldíszített karácsonyfa után a PP-csoport hagyományos betlehemes játéka fokozta. A megjelent növendékeket és munkatársainkat Treiberné Kecsmár Éva, a PP-csoport nevelőtanára köszöntötte, majd a Szent család, a betlehemi pásztorok és a háromkirályok léptek a közönség elé, akik nevelőtanáruk, Deák István citeramuzsikájának kíséretében felidézték a kis Jézus világra jövetelének pillanatait.
Puskás Péter igazgató úr abban a reményben köszönte meg a növendékek magas színvonalú előadását, hogy a karácsonyi időszak legfontosabb üzenetei minden növendék lelkében otthonra lelnek – legyen szó a szabadságát családja körében töltő ifjakról, vagy az intézet falai közt, társai és nevelői körében, szeretetben és biztonságban ünneplő fiatalokról. A hitet, a remény és az örömöt jelképező adventi gyertyák után hamarosan fellobban a szeretetet jelképező negyedik is; azt kívánta, hogy ez a négy fogalom ne csupán az ezeket közvetítő Aszódi Javítóintézetben, hanem a kinti életben is végig kísérjen valamennyiünket. Az ünnepek utáni viszontlátás és az együtt elkezdett munka folytatásában kívánt valamennyi jelenlévőnek áldott ünnepek és boldog, egészségben és sikerekben megélt új esztendőt.
Hídi Szilveszter felvételei
