Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola

"Esélyt adunk, utat mutatunk."

Tizenhat produkció, nagy siker a Ki Mit Tud?-on

Idén ősszel is heteken át tartó, lázas készülődés előzte meg intézetünk hagyományos Ki Mit Tud?-vetélkedőjét. A műértő közönség ezúttal tizenhat produkciót tekinthetett meg az ebédlőben kialakított “színházteremben” – köztük szóló, duó és trió felállásban előadott műsorszámokat. A “sláger” műfaj természetesen ezúttal is a rap volt, de a növendékek és nevelőik néhány hangszerrel kísért dal, egy performanszba hajló versmondás, illetve egy tánc után is hangos üdvrivalgással és elismerő tapssal jutalmazták a fellépőket.

A zsűri szokás szerint nehéz helyzetben volt, de a közönség visszajelzése alapján a legjobbaknak járó helyezés és az oklevelek kiosztása most is találkozott a többség egyetértésével.

Hídi Szilveszter felvételei